A kvantumhalandzsa és Prof. Dr Bagdy Emőke kapta az idei Laposföld-díjat

Idén is kiadta a Föld napján a Szkeptikus Társaság a Laposföld-díjat. Az ironikus “elismerésre” azokat a magyarországi vagy Magyarországon (is) tevékenykedő személyeket vagy szervezeteket lehetett jelölni, akik áltudományos vagy tudományellenes tevékenységükkel, tudományos témákban tévhitek terjesztésével a legtöbbet tették a tények, a józan ész és a tudomány társadalmi elfogadottsága ellen. A nem túl hízelgő “kitüntetést” 2023-ban a mostanában leginkább genderfóbiával és kvantumhalandzsával teli megnyilatkozásaival sokakat meghökkentő Bagdy Emőke professzorasszony kapta. 

A Laposföld-díjat 2021-ben indította útjára a Szkeptikus Társaság, amivel egy nemzetközi színtéren már régóta népszerű hagyományt igyekeznek Magyarországon is meghonosítani. Nevezetesen, hogy a tudományos szkepticizmust, tehát a logikus érveken és megfigyeléseken alapuló kételkedést képviselő szervezetek egyfajta citromdíjat adományoznak azoknak, akiknek a munkásságát össztársadalmi szempontból, a tudományba vetett bizalom és tényeken alapuló gondolkodás tekintetében a legkárosabbnak vélik. Ilyen például Németországban az Aranydeszka-díj, Nagy-Britanniában a Rozsdás Borotva-díj vagy éppen Portugáliában a Repülő Egyszarvú-díj.

A Laposföld-díj odaítélése egy kétkörös kiválasztási folyamat alapján történt, ahol a nagyközönség jelölhetett és szavazhatott, majd végül az öt legtöbb szavazatot kapott “döntős” közül a Szkeptikus Társaság tagjai szavazták meg, ki legyen a díjazott. A díjátadó ceremóniára április 22-én, a Föld napján került sor a Polaris Csillagvizsgálóban, sajtónyilvános esemény formájában, amelyet élőben közvetítettünk a Facebook oldalunkon.

Az idei mezőnyből a jelentős múltbéli tudományos munkássága ellenére rendszeresen áltudományos állításokat megfogalmazó Prof. Dr Bagdy Emőke klinikai pszichológus érdemelte ki az első helyezést 

“A szexuális fejlődéssel és a nemi szerepekkel kapcsolatos elavult, több évtizede meghaladott álláspont magabiztos és kitartó képviseletéért és ideológiai elköteleződésből fakadó rendszeres gendertagadó, homofób megnyilvánulásaiért, amelyeket gyakran fűszerez szabad megfogalmazású kvantumhalandzsával.” – szólt az eredeti jelölés indoklása.

Bagdy professzor asszonyt – a többi döntős jelölttel együtt – a Szkeptikus Társaság természetesen meghívta a díjátadó rendezvényre, de – a többi jelölthöz hasonlóan – nem jelent meg.

A díjátadó rendezvényen az elnökség 3 tagja, dr Györgyey János alelnök, Péterfi Dániel ügyvezető elnök és Pintér András Gábor elnök részletesen bemutatták a döntőbe jutott személyek munkásságának azt a részét, amely alapján eldőlt, hogy a Szkeptikus Társaság elfogadja a közönség általi jelölésüket, így valamennyien bekerülhettek az utolsó körbe, ahol az Egyesület tagjai belső szavazással, a jelöltek munkásságának megvitatásával döntöttek a díjazott személyéről.

A díjazott munkásságának áltudományos oldala a díjátadón elhangzott méltatás szerint elsősorban abban mutatkozik meg, hogy sokszor nyilatkozik meg olyan témákban, amikhez látványosan nem ért (epigenetika, kvantummechanika, evolúcióbiológia), hibás összefüggéseket teremtve ezáltal, a húrelméletet összehozva például a pszichológiával. Továbbá holografikus memóriákat emleget és tudományos szempontból rég túlhaladott állításokat tesz a nemi identitás és szexuális irányultságok tekintetében, utóbbi miatt 2020-ban pályatársai is tömegesen elítélték a nyilatkozatait.

Fontos tisztázni, hogy a díj odaítélésének semmiféle politikai alapja nincs, kizárólag tudományos alapokon foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy Bagdy professzor asszony egyes kijelentései mennyire állják ki a szkepticizmus próbáját. Az egyébként számos szakterület kutatóját, orvost, mérnököket és informatikusokat is tömörítő Szkeptikus Társaság tagsága a belső szavazáson 43,8%-ban támogatta Bagdy Emőke díjazását a fent taglalt okok miatt (az első körben a közönségszavazatok közel 50%-át megkapta).

A díjátadón a Laposföld-díj kapcsán Pintér András elnök hangsúlyozta, hogy nem a jelöltek nevetségessé tétele, nem a virtuális lincselés és az elhallgattatás a cél. “Nem cenzúrázni szeretnénk és nem gondoljuk, hogy mindenkinél okosabbak vagyunk” – mondta, de az Egyesület számára nagyon fontos, hogy ne fogadjuk el kritika nélkül ezeknek az embereknek az állításait, mert bármennyire is jelentős lehet a tudományos munkásságuk, a meredek kijelentések kritikája igenis fontos. Álhírekkel és átverésekkel teli világunkban komoly jelentősége van a szkeptikus szemléletnek, amely a leghatékonyabb eszköz a manipulációkkal szembeni védekezésre.

A Szkeptikus Társaság továbbra is igyekszik a maga módján hozzájárulni ahhoz a munkához, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei képesek legyenek a különböző állítások értő, kritikai elemzésekre alapuló befogadására. Ennek érdekében jövőre is lesz Laposföld-díj, hiszen a visszásságokra muszáj felhívni a figyelmet.

“Legyetek mindig szkeptikusak!” – hangzott el a díjátadó esemény zárómondata.